cseppfolyós földgáz

Nincs még vége a kőolaj és a földgáz korszakának, de a szén már túl van a csúcson

Nincs még vége a kőolaj és a földgáz korszakának, de a szén már túl van a csúcson

A következő 10 éven belül megállhat az olajkereslet növekedése, és szerepe egyre csökken majd az üzemanyagok között az alternatív energiaforrások javára, de a petrolkémiai felhasználásban még fontos lesz egy ideig. Ezzel szemben a szénkereslet már sohasem fogja elérni a 2019-es szinteket és lassú hanyatlás elé néz az iparág, az áramtermelésben a napenergia válthatja fel fokozatosan. A földgáz felhasználása azonban még akár 30 százalékkal is növekedhet a következő két évtizedben, és ezzel párhuzamosan a cseppfolyósított földgáz (LNG) szerepe is felértékelődik majd - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden kiadott World Energy Outlook 2020 jelentéséből.

Magyarország ajánlatot tett Horvátországnak, beszállnánk az LNG-terminálba

Magyarország ajánlatot tett Horvátországnak, beszállnánk az LNG-terminálba

A kormány 25 százalékos tulajdonrészt vásárolna egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban, versenyképes ár esetén - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak pénteken Dubrovnikban, aki szerint a jelenleginél drágábban biztosan nem veszünk gázt. Horvátország részéről egyértelmű válasz egyelőre nem fogalmazódott meg, mivel a gázmennyiségek lekötésével szeretné párhuzamba állítani a magyar ajánlattal kapcsolatos döntését.

Csak a magyarokat érdekli a horvát LNG-terminál

Csak a magyarokat érdekli a horvát LNG-terminál

A szerény érdeklődés ellenére is megépíti Horvátország a régóta tervezett észak-adriai úszó LNG-terminált - közölte Tomislav Coric energiaminiszter, aki azt is elmondta, több magyar cég megerősítette a terminálhasználatra vonatkozó szándékát.

Kilép a gáznagyhatalam az olajkartellből

Kilép a gáznagyhatalam az olajkartellből

Katar januárban kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetétől (OPEC) - jelentette be Szaad al-Kaabi, Katar új energiaügyi minisztere hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.

Magyarországnak is gratulált Donald Trump

Az Egyesült Államok elkötelezetten együttműködik a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) 12 tagországával a térség energetikai, közlekedési és digitális infrastruktúrájának fejlesztésében - írta Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a 3SI csúcstalálkozóját és hétfőn kezdődő bukaresti üzleti fórumát köszöntő levelében.

Szijjártó Amerikával üzletelne, de ennek az oroszok nem biztos, hogy örülnek majd

Magyarország is szívesen diverzifikálná energiaforrásait, vásárolna amerikai cseppfolyósított gázt (LNG), csakhogy egyedül Lengyelországban van erre fogadóképes infrastruktúra - többek között ezt jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni konzervatív Heritage Alapítványnál pénteken tartott beszédében.

Tízmilliárdos EU-pénzt kapunk a közlekedési gáztöltők fejlesztésére

Csaknem 30 millió euró támogatást kapnak a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) és a kormány támogatásával benyújtott közlekedésfejlesztési projektek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből, a forrásokból gáztöltőállomások épülnek - közölte az MGKKE szerdán az MTI-vel.

Ez mentheti meg Európát, ha az oroszok elzárják a gázcsapot

Hamarosan elkészülhet a cseppfolyós földgáz (LNG) fogadására alkalmas lengyel terminál, miközben a hosszú évek óta húzódó horvát terminál ügye is rendeződni látszik. Az orosz-ukrán konfliktus elhúzódása ismét megkongatta a vészharangokat az európai gázpiacon, ami a gázbeszerzés további diverzifikációjának igényét hívta életre.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.